Folytassunk utunkat az emberi fejlődés felfedezésében wilberi 3-es szinten. Ha fogalmad sincs miről van szó, kérlek itt kezd az olvasást, vagy légy merész és dive into/merülj el in medias res a történések közepébe.
Alice (Alice Csodaországban) – sámáni kaland és átalakulás – a w3 titokzatos, erőt adó világa
Lewis Carroll Alice Csodaországban című regényének főszereplője, akinek fantáziája és képzelőereje központi szerepet játszik a történetben. Alice a csodaországi kalandjai során számos belső küzdelmen megy keresztül, és az agresszióval és félelmekkel való szembesülés is része a történetnek. Ugyanakkor rendkívül kreatív és kezdeményező a kalandok során.
Alice Csodaországban című regény Lewis Carroll klasszikus műve, amelyben Alice, a főszereplő, egy csodaországi kalandba keveredik. A regény számos olyan elemet tartalmaz, amelyek összhangban lehetnek a wilberi 3-as szint jellemzőivel.
- Fantázia és képzelőerő: Alice karaktere rendkívül gazdag képzelőerejével és fantáziájával jelenik meg. Ez a jellemző szorosan kapcsolódik a wilberi 3-as szint leképzési képességéhez, ahol az egyén képes elrugaszkodni a valóságtól és számos kreatív, képzeletbeli világot megjeleníteni.
- Kezdeményező személyiség: Alice a regény során gyakran kezdeményező és határozott lépéseket tesz. Például, amikor követi a nyuszit a nyuszilyukba, vagy amikor elindul az ismeretlen kalandok és találkozások útján. Ez a kezdeményező magatartás jellemző lehet a wilberi 3-as szintre, ahol az egyén saját kezdeményezései révén járul hozzá a világ alakításához.
- Belső küzdelmek és növekedés: Alice kalandjai során számos belső konfliktussal és kihívással szembesül. Az általa átélt helyzetek, találkozások és interakciók révén fejlődik és nő. Ez a belső növekedés és a küzdelem a belső korlátokkal összefüggésbe hozható a wilberi 3-as szinttel, amelyben az egyén önmagát fejleszti és átlépi a korábbi korlátokat.
Az óvodáskor és Wilber 3 leképező szakasz
Az ember fejlődése egy lenyűgöző utazás, amely során különböző szakaszokon haladunk át, és egyre bonyolultabb képességekkel és megértéssel ruházzuk fel magunkat. Az óvodáskor és a wilberi leképzező fizikai szint, valamint Piaget Műveletek előtti szakasza olyan fontos mérföldkövek ezen az úton, amelyek alapvetően alakítják az emberi fejlődés irányát és jellemzőit.
Az óvodáskor az élet egy különleges szakasza, amikor a gyermek már túllépett a csecsemőkor korlátain, és felfedezi a körülötte lévő világot. Ez a szakasz különösen fontos a szociális és érzelmi fejlődés szempontjából. A gyermekek interakcióba lépnek egymással, játékokat játszanak, barátságokat kötnek, és elkezdenek megérteni és kifejezni az érzelmeiket. Az óvodáskorban a gyermek elsősorban a pillanatnyi élményekre, a konkrét tevékenységekre és a képzeletére támaszkodik.
Wilber szerint a leképzező fizikai szint az ember fejlődésének egyik korai szakasza, amikor a gondolkodás és a képzelet egyre fontosabbá válik. A gyermek elkezd fantáziálni, elképzeli és leképezi a dolgokat a fejében. Ez lehetővé teszi számára, hogy eljátssza és megértse a világot körülötte. A leképzező fizikai szinten a gyermek képes elképzelni és kreatívan megoldani különböző problémákat, és átélheti a szerepjátékok és a képzeletbeli kalandok örömét.
Piaget Műveletek előtti szakasza egy másik fontos aspektusa az ember fejlődésének. Ez az időszak általában a 2 és 7 év közötti korosztályt jellemzi, és a gyermekek megkezdik a kognitív képességeik fejlődését. Ebben a szakaszban a gyermekek fokozatosan megtanulják a nyelvet, az egyszerű logikai gondolkodást, a szimbolikus játékot és a különböző kognitív műveleteket, mint például a konzerváció, az osztályozás és a számolás. Ez az időszak jelentős mérföldkő a gondolkodás és a megértés terén, és felkészíti a gyermeket a későbbi fejlődési szakaszokra.
Ezek az időszakok lehetővé teszik a gyermekek számára, hogy felfedezzék a világot, fejlesszék kognitív és szociális képességeiket, valamint gazdagítsák képzeletüket és kreativitásukat. Ezek az alapvető lépések a felnőttkori fejlődés felé, és meghatározzák az egyén személyiségét és gondolkodásmódját.
BÜNTETÉS ÉS JUTALOM
A prekonvencionális erkölcsi szakasz a morális fejlődés egyik szakasza, amelyet Lawrence Kohlberg írt le a morális fejlődés elméletében. Ebben a szakaszban az egyén erkölcsi döntéseit és viselkedését elsősorban a külső szabályok, a büntetés elkerülése vagy a jutalom megszerzése irányítja. A személy még nem képes az absztrakt morális értékek és elvek alkalmazására, hanem inkább az aktuális haszon vagy veszteség alapján cselekszik.
Kohlberg elméletében megkülönböztetett két fő motivációs irányultságot az előkonvencionális szinten: a büntetés-elkerülés és a jutalom orientációt. A büntetés-elkerülés orientációban az egyén főként arra törekszik, hogy elkerülje a büntetést vagy negatív következményeket. Ennek hatására az erkölcsi döntéseket a büntetés kockázata vagy elkerülése határozza meg. Például egy gyermek azért nem lop el egy csokoládét, mert attól tart, hogy megbüntetik érte.
A jutalom orientációban pedig az egyén főként a jutalom megszerzésére összpontosít. Az erkölcsi döntéseket és viselkedést a személyes előnyök, az anyagi jutalmak vagy pozitív következmények befolyásolják. Például egy gyermek a tanulást vagy a házimunkát azért végezheti el, mert tudja, hogy ezáltal jutalmakat vagy elismerést kap.
Mindkét orientáció a külső szabályok és következmények által irányított erkölcsi viselkedést jelenti az prekonvencionális szakaszban. Az egyén nem rendelkezik még saját belső erkölcsi értékrenddel vagy etikai szemlélettel. A fejlődés során azonban az egyén képes lesz a belsőbb, absztraktabb morális elvek és értékek felismerésére és alkalmazására, amit Kohlberg későbbi szintekben írt le a morális fejlődésében.
A fantázia mindent elsöprő ereje és a valóság szabályai ütköznek
Gebser és Wilber világnézetei az ember fejlődését és tudatosságát vizsgálják, és az egyén világszemléletének különböző szintjeit írják le. Az óvodás gyerek és a felnőtt ember esetében is megfigyelhetők olyan jellemzők, amelyek kapcsolatba hozhatók Gebser és Wilber gondolataival, például a mágikus és mindenható egó szemlélettel.
Az óvodás gyerekek számára a világ még varázslatos és misztikus lehet. A mágikus gondolkodásmód jellemző rájuk, amelyben hisznek a csodákban, a varázslatban és az önmaguktól független erőkben. Például egy óvodás gyerek el tudja képzelni, hogy az általa szeretett játékok vagy babák életre kelnek és cselekszenek.
Az óvodás gyerekek gyakran hajlamosak mindenhatónak érezni magukat, hiszen korlátozott tapasztalataik miatt még nincs teljes mértékben tudatában a világ törvényszerűségeinek és a saját korlátaiknak. Így könnyen hisznek abban, hogy saját akaratukkal képesek irányítani az eseményeket vagy befolyásolni a környezetüket.
Az felnőtteknél is fellelhetőek olyan vonások, amelyek közelíthetnek a mágikus és mindenható egó szemléletéhez. Például egy felnőtt emberben megalapozatlan hiedelmek vagy szokatlan babonák alakulhatnak ki, amelyek szerint bizonyos cselekedetek vagy rituálék hatással vannak a környezetükre vagy a sorsukra. Ezenkívül bizonyos személyek hajlamosak lehetnek arra, hogy túlbecsüljék a saját képességeiket vagy hatalmukat, és úgy érezzék, hogy mindenhatóak vagy kiemelkedőek másokhoz képest.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a felnőtt emberek fejlettebb kognitív képességekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, így általában képesek átlépni a mágikus gondolkodásmódot és megalapozottabb, racionálisabb világnézetre alapozni döntéseiket és viselkedésüket.
Megbecsülés és ERŐ – Vagyok, ha elfogadnak
A spiráldinamika piros szintje és Maslow piramisának megbecsüléshez szintje mind a személyiség és motiváció területére fókuszálnak, és meghatározzák az óvodáskorú gyermeket és a felnőttet.
A spiráldinamika piros szintje a fejlődés egy korai szakasza, amelyet a dominancia, a hatalom és a megfelelés igénye jellemzi. Az óvodáskorú gyermekre ez a szint hatással lehet abban az értelemben, hogy erős vágyat érezhet arra, hogy mások felett uralkodjon, irányítsa a környezetét és megkérdőjelezze az előírásokat vagy határokat. Ez a szint elősegíti az önállóság kifejlődését, valamint a gyermek erős akaratának és érdeklődésének kibontakozását.
Maslow piramisának megbecsüléshez szintje a motiváció hierarchiájában a középső szintet képviseli. Ez a szint arra utal, hogy az ember szükségleteit, kívánságait és vágyait ismerjék el, tiszteljék és megbecsüljék mások. Ez a szint hatással lehet mind az óvodáskorú gyermekre, mind a felnőttre. Az óvodáskorú gyermek számára fontos, hogy megbecsülést és elismerést kapjon a szülőktől, tanároktól és társaitól. Ezen a szinten a gyermek fokozatosan megtanulja az empátia és az együttérzés fogalmát, valamint azt, hogy a másokkal való pozitív kapcsolatok kialakítása segít a saját boldogságában és sikereiben.
A felnőtteknél a megbecsülés szintje arra ösztönzi őket, hogy elismerést és megbecsülést kapjanak munkájukért, teljesítményükért és kapcsolataikért. Fontos számukra, hogy társadalmilag elfogadják és elismerjék őket, és hogy szerepet játszanak a közösségben. A megbecsülés szintje hozzájárul a személyes önbecsülés és az identitás erősítéséhez.
Mind a spiráldinamika piros szintje, mind Maslow megbecsüléshez szintje hangsúlyozza az egyének szükségét a pozitív visszajelzésekre, az elismerésre és a megbecsülésre. Ezek a szintek segítenek a személyes fejlődésben, az önbizalom erősítésében és a pozitív emberi kapcsolatok kialakításában.
Én a MÁGUS
Gebser, Beck, Cowen és mások által felvetett gondolatok szerint a törzsi mágikus kultúrák és varázslók hatással voltak az emberi spiritualitásra. Ezekben a kultúrákban a vallás és a spirituális gyakorlatok központi szerepet játszottak, és a hitek és a rituálék erősen kapcsolódtak a természeti jelenségekhez, az erőkben és az erőistenekben való hithez.
A törzsi mágikus kultúrákban a varázslók és a sámánok fontos szerepet töltöttek be. Ők voltak azok, akik közvetítettek az emberek és a spirituális dimenziók között. A varázslók és sámánok képessé váltak az energiák és erők manipulálására, a gyógyításra és a jóslásra. A törzsi emberek hittek az erőistenekben és a panteonban, akik hatalmat gyakoroltak az emberi élet és a természet felett.
Ezekben a kultúrákban a spirituális tapasztalatok és a vallási szertartások közösségi összetartást és identitást teremtettek. Az emberek erős kapcsolatot ápoltak a természettel és a környezettel, és spirituális gyakorlatokkal igyekeztek harmóniában élni velük.
A modern világban azonban a spiritualitás jellemzően átalakult. Az egyéni és személyes tapasztalatok, az egyéni keresés és a sokszínű vallási és spirituális megközelítések előtérbe kerültek. A vallási tradíciók és a varázslók hatalma háttérbe szorult, és a vallásos gyakorlatok kevésbé kapcsolódnak a természethez és az erőkbe vetett hithez.
A modern világban sok ember a spirituális élményt a személyes fejlődés, az önkiteljesítés és a belső béke keresésének eszközeként tekinti. Az emberek különböző vallási és spirituális megközelítéseket követnek, és sokan a meditáció, a jóga, a tudatosság gyakorlása és más spirituális technikák segítségével igyekeznek elérni a belső harmóniát és a magasabb tudatállapotokat. A régi mágus szerepét átveheti egy-egy ember életében a jóga oktató, a pszichológus, a spiritális tanító vagy a motivációs előadó.
Kezdemény és bűntudat – határfeszegetés – kipingált falak, lisztbe borított konyha
Erik Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete szerint a kezdeményezés vs. bűntudat szakasz a gyermekkor egyik fontos időszaka, amely általában 3 és 6 éves kor között zajlik. Ebben az időszakban a gyermek kifejezetten fontosnak tartja a függetlenség kialakítását és a kezdeményezési képességek fejlesztését.
A kezdeményezés szakaszában a gyermek aktívan felfedezi a környezetét, kísérletezik és megpróbálja irányítani a tevékenységeket. Például a gyermek elkezdhet önállóan játszani, kreatív projekteket indítani vagy szerepjátékokban részt venni. Ez a szakasz segít a gyermeknek kialakítani az önállóság és az önhatékonyság érzését.
Azonban ha a gyermeket korlátozzák, elutasítják vagy kritizálják a kezdeményezéseit, akkor bűntudat alakulhat ki benne. Ez azt eredményezheti, hogy a gyermek visszahúzódik, visszatartózkodik a kezdeményezéstől, és bizonytalanná válhat a cselekedeteivel kapcsolatban.
Wilber perszóna én-érzet elmélete pedig az egyén személyiségének és identitásának kialakulására összpontosít. A perszóna én-érzet azt jelenti, hogy az egyénnek van egy állandó érzése arról, hogy ki ő és hogyan látja magát a világban. Ez az én-érzet segít az egyéneknek megtalálni a helyüket a társadalomban és létrehozni az egyéni identitást.
Például egy gyermek, aki sikeresen megy végig az Erikson-féle kezdeményezés vs. bűntudat szakaszon, és a kezdeményezését pozitívan fogadják, erős perszóna én-érzettel rendelkezhet. Ez azt jelenti, hogy magabiztos és kreatív lesz a kezdeményezésekben, és képes lesz megtalálni a helyét a társas kapcsolatokban.
Ezzel szemben, ha a gyermeket állandóan korlátozzák vagy bűntudatot ébresztenek benne a kezdeményezései miatt, akkor a perszóna én-érzet gyengülhet. Ez az egyénben bizonytalanságot és önbizalomhiányt eredményezhet, ami nehezíti az identitás és személyiség kialakítását.
Kapcsolódás másokhoz – „A fiúknak kukija, a lányoknak puncija van”
Sigmund Freud pszichoszexuális fejlődéselmélete szerint a fallikus szakasz a gyermek fejlődésének egyik fontos időszaka, amely általában 3 és 6 éves kor között zajlik. Ebben a szakaszban a gyermek figyelme a nemi identitás és a nemi szerepek körül összpontosul.
A fallikus szakaszban a gyermeket a saját nemi szervei érdeklik, és felfedezi a szexuális különbségeket a férfiak és nők között. A legfontosabb fogalom ebben a szakaszban az óedipuszi komplexus, amely a fiúknál és az elektrai komplexus, amely a lányoknál jelentkezik.
Az óedipuszi komplexus a fiúknál azt jelenti, hogy a kisfiú szerelmes lesz az anyjába, és rivalizál az apjával az anya szeretetéért. Ez a komplexus segíti a fiúkat a férfi identitás kialakításában és a szexuális identitás elfogadásában.
Az elektrai komplexus a lányoknál pedig azt jelenti, hogy a kislány szerelmes lesz az apjába, és rivalizál az anyjával az apa szeretetéért. Ez a komplexus segíti a lányokat a női identitás kialakításában és a szexuális identitás elfogadásában.
Ha a gyermek sikeresen átmegy a fallikus szakaszon, akkor egészséges szexuális identitást és identitásfejlődést fejleszt. Azonban ha valamilyen oknál fogva a szakaszban nem sikerül megoldani az óedipuszi vagy elektrai konfliktust, akkor fixációk vagy komplexusok jelentkezhetnek.
A fiúknál jelentkezhet anális fixáció, amely a szexuális energia visszatartásához és a hatalom kérdéseivel való foglalkozáshoz kapcsolódik. A lányoknál pedig jelentkezhet orális fixáció, amely az érzelmek kifejezésére és az intimitás terén tapasztalható nehézségekkel kapcsolatos.
Ezek a fixációk és komplexusok befolyásolhatják a felnőttkori szexuális és érzelmi kapcsolatokat, valamint az egyén személyiségét és viselkedését is. A megoldatlan óedipuszi vagy elektrai konfliktusok általában pszichológiai problémákhoz és konfliktusokhoz vezethetnek a későbbi életben.
Önmagunkon túl – A függő párkapcsolatok megjelenése
David Deida párkapcsolati fejlődés elmélete szerint a függő kapcsolatok az emberi kapcsolatok egyik jellemző formája, amely különösen a férfi-női dinamikában jelenik meg. Deida kiemeli a női és férfi szerepek sajátosságait, és azt állítja, hogy a függő kapcsolatokban a női energia és a férfi energia eltérő módon jelenik meg.
A függő kapcsolatokban a női energia gyakran arra irányul, hogy biztonságot és védelmet találjon a férfi partnerben. A nő hajlamos lehet átadni az irányítást és a döntéshozatalt a férfi számára, és azonosítja magát a kapcsolatban elfoglalt szerepével. Ebben a dinamikában a nő érzelmi szenvedéllyel és intenzitással közelít a kapcsolathoz, de lehet, hogy nem érzi teljesen függetlennek és önmagának.
A férfi energia a függő kapcsolatokban gyakran arra irányul, hogy a nő szükségleteire válaszoljon és szolgálja azt. A férfi lehet, hogy túlzottan kontrollálni akarja a kapcsolatot, és azonosítja magát azzal, hogy gondoskodik és védi a nőt. Az ilyen kapcsolatban a férfi lehet, hogy gyűlöletet érez a partnerét iránt, mivel úgy érzi, hogy áldozatot hoz és túlzottan elkötelezi magát a kapcsolatban, amelyre nem kapja megfelelő viszonzást.
Fontos kiemelni, hogy Deida elmélete nem arra törekszik, hogy a függő kapcsolatokat helyeselje vagy elítélje, hanem rávilágít azok jellemzőire és dinamikájára. Célja az, hogy felhívja a figyelmet a párkapcsolatokban fennálló egyensúly és az egyéni fejlődés fontosságára.
A Honti László által kidolgozott Emberi Kapcsolatok fejlődését leíró 5 szint modellben az „A” szint az ellenséges emberi viszonyokat jellemzi. Ez a szint az emberi kapcsolatokban feszültséget, konfliktusokat és negatív érzéseket hordoz. Az emberek ezen a szinten általában a másikat ellenfeleknek, riválisoknak vagy ellenségnek tekintik, és a kapcsolatokban a dominancia és a hatalmi küzdelem az uralkodó.
Az „A” szintre jellemző, hogy az emberek egymást támadják, versengenek, és gyakran nem törődnek mások érzelmi vagy szükségleteivel. Az ellenséges viszonyok gyakran személyes sérelmekből, irigységből vagy haragból erednek. A kommunikáció és az együttműködés hiányzik, és az emberek inkább a másikat lejáratják vagy kárt okoznak neki, mintsem megértést és kölcsönös támogatást nyújtsanak.
Az „A” szinten az emberek általában nem képesek empatikusan reagálni a másik érzéseire és szükségleteire. A kapcsolatok dominanciára, erőszakra vagy manipulációra épülnek, és gyakran hiányzik belőlük az őszinteség és a bizalom.
Fontos megjegyezni, hogy az „A” szint nem egy kívánatos állapot az emberi kapcsolatokban, hanem az emberi fejlődés egyik alacsonyabb foka. Az emberi kapcsolatok fejlődése során az emberek általában törekednek arra, hogy magasabb szintekre emelkedjenek, ahol a kapcsolatok kölcsönös tiszteleten, együttműködésen és szereteten alapulnak.
Haladjunk tovább a kék, rend, szerep-szabály wilber 4-es szint felé, ami az Alice csodaországban című film és csodásan jelez a film vége felé az alábbi képpel.
