Az 1793-ban megnyitott párizsi Louvre múzeum ma is a világ egyik legnagyobb múzeuma. 35 000 kiállított műkincs várja a látogatókat kedd kivételével a hét minden napján. 2019-ben volt szerencsénk nekünk is eljutni és élőben megnézni a múzeumot – varázslatos volt!
Mit is kell tudni a múzeumról?
Az 1793-ban múzeumként megnyitott Louvre, eredetileg királyi kastély volt. Pierre Lescot francia építész vezetése alatt reneszánsz várrá alakították át az épületet. Múzeumosáda azután kezdődött, miután az uralkodók áttették székhelyük a versailles-i kastélyba.
A Louvre bejáratát egy közel 22 méter magas üvegpiramis jelöli, ami több mint 650 üveglapból áll. Nagyon szépen betölti a teret, és már önmagában is egyedülálló látványt nyújt.
Érdemes a múzeum megtekintése után tenni egy kört a Tuillerák kertjében, ami egészen a Concorde térig húzódik.

Megélésem a Louvre kapcsán
Nagyon vártam és reméltem hogy életem során eljussak a Louvre-ba, mert engem ez indított el részben a gamification-ös utamon. 2012-ben láttam egy videót youtube-on, ami bemutatta a Louvre új videó-audioguideját, ami nem más volt, mint egy Nintendo 3DS program. Tudni kell rólam, hogy ha konzol, akkor Nintendo párti vagyok, úgy hogy ez nekem egy igazi csemegének számított – nagyon izgatott voltam, amikor láttam ezt a videót és marha kíváncsivá tett!
A helyszínen viszonylag kedvező áron lehet hozzájutni ehhez a guide-hoz, amit természetesen a kiállítás végén vissza kell szolgáltatni a múzeumnak – de maga a szoftver a Louvre-ból kivezető szakaszon található shopokban beszerezhető.
Nagyon boldog vagyok, hogy eljutottam és láthattam élőben ezt az óriási múzeumot. Remélem lesz még lehetőségem, mert a fél nap alatt, amit ott töltöttünk csak egy kis részét sikerült megtekintenünk.
Azoknak, akik rövidebb túrát tudnak csak tenni a múzeumban, mindenképp ajánlom a guide kikölcsönzését, mert útvonal javaslatokat is kínál és végigvezet, szóval ha csak a “legfontosabbakat” akarod/tudod megnézni, akkor elnavigál a kütyü. Az a tour nagyjából 60 perces – mert a sétát bizony nem tudja nekünk megspórolni 🙂
Kedvenc képeim: Leonardo da Vinci: Keresztelő Szent János és Theodore Gericoult: A medúza tutaja
Nyitvatartás, egyéb hasznos infók
Múzeum nyitvatartása: nyitva minden nap reggel 9-től délután 6-ig. Ingyenesen látogatható 18 év alattiaknak, egyébként 15 Euroért váltható belépő.
A Louvre szintén nagyon jó Múzeum Shop-pal rendelkezik (ahogy a MoSI is) – ráadásul a kiállításban található, érdemes szétnézni és egy kis szuvenírt hazavinni, egész jó áron be lehet szerezni apróbb tárgyakat emlékbe.
Szintén a kiállításban található egy nagyon jó kis étterem-kávézó, ahol kedvezményes ebédmenüvel és finom kávéval várják a látogatókat.