Igen, elérkezett az-az idő! A stúdiókban már állnak a fák, a fények szépen csillognak, üres dobozok díszesen várják, hogy csöppnyi kezek szaggassák szét őket – nem, azt hiszem ezt senki sem várja.
ÜNNEPI ÖLTÖZETBEN, nem csak a stúdió
Sok fotós megelégszik azzal, ha a környezet és az eszközök (prop) karácsonyi. Fogjunk pár díszt, egy égősort, állítsuk/ültessük/fektessük a pácienseket alá-fölé-mellé és már mehet is a kattintás.
Igen, ám de ha egy picit a csillám mögé nézünk az igazán jó képek hangulata több összetevős:
- Harmónia van a képen szereplő emberek között – mosoly, ölelés, nem néznek két külön irányba
- Megfelelően a fények, a háttér, a fotós ért ahhoz, amit csinál
- Összhangban van a háttér, az eszközök, az emberek viselkedése és ÖLTÖZKÖDÉSE
Bizony, gondolom már rájöttél, hogy most pár szót fogunk arról beszélni, hogy mit vegyél fel, (haladó szinten) mit vegyetek fel a fotózásra, hogy garantált összhang uralkodjon a képeken!
Színek és minták
Az alapszabály nagyon egyszerű. Három szín és azok kombinációi a legkedveltebbek, amikor karácsonyi fotózásra kerül a sor. Melyek ezek a színek? PIROS, ZÖLD ÉS FEHÉR – a fehér színt cserélhetjük bézsre vagy szürkére (ezüst az igazán ide illő szó, de ugye ilyen szín nincsen).
Sokan elfelejtik, hogy a szín nem minden a minta és az anyag is fontos, mert bár nem tapinthatjuk a fényképeken ezeket, de látva (és hordva) mégis más érzést ad. Viseljünk ünnepit anyagában is, jöhet a selyem, a meleg pamut, kötött holmik! Minta tekintetében teljesen egyértelmű a hópehely mintás, a grincs, karácsonyfa és masni motívum és valamilyen fura (szerintem Kandadai hatás miatt) a kockás flanel ing is a karácsony jelképe lett.
Lássuk ezeket akcióban!
Most akkor shoppingoljunk össze egyenruhát? – merülhet fel benned a kérdés. Nem feltétlen és azt is fontos szem előtt tartani, hogy az egyen-ruha még nem garancia a sikerre….
De ha egy picit szétnézünk Pinteresten és Instagramon, akkor láthatjuk egy jól kiválasztott szett „megcsinálhatja vagy kettétörheti” / make or brake/ az ünnepi hangulatot.
Egyeztessünk a fotósunkkal, kérjük bátran a segítségét! Kérdezzük meg a dekor a stúdióban milyen színekből áll, nézzük át a párunk/férjünk és a gyermek/ek holmiját és legyünk kreatívak! És az isten szerelmére, a feketét felejtsük el az ünnepekre!
Fotózz velem és felejtsd el a problémákat!
A hosszú évek alatt, mióta felkérnek portré fotózásra rájöttem, hogy nem azzal van a baj, ha valaki még sosem állt kamera előtt, nem tudja hogyan mozogjon, kijött egy pattanás az orra hegyén, nincs önbizalma – sőt egyenesen gyűlöli ha fotózzák. A legnagyobb probléma, ha az ember nem érzi jól magát a bőrében, sőt nem érzi különlegesnek az eseményt. Ha egyedül érzi magát, elveszve egy idegen közegben, amit elvileg azért vállalt, mert örömet, boldogságot és szép képeket várt tőle.
Ruha és kiegészítők. Úgy gondolom a smink és a frizura mellett a kiegészítők és a ruhák legalább olyan fontosak egy fotózás alkalmával (ha nem jobban…). Pontosan ezért kezdtem el évekkel ezelőtt gyűjteni az olyan kiegészítőket, ruhákat, melyek egy-egy témához jól mennek és a legtöbb embernek jól állnak. Ilyen a karácsony is! Két körben gondoskodom róla, hogy az idei karácsonyi fotózás tökéletesen sikerüljön.
- Egyeztetünk arról milyen ruháitok vannak!
- Minden mást ami hiányzik pótlok és a rendelkezésetekre bocsájtok!
Jól hangzik? Foglalj most időpontot a https://some.hu/2019/11/25/vagany-vagy-szivhez-szolo-ajandek/különleges karácsonyi AJÁNDÉK fotózásra!

Galéria képeinek forrása: https://theeverymom.com/ , https://www.ektoe.com/50-christmas-hairstyles-holiday-hairstyles/2/ , https://www.allthestufficareabout.com/how-to-nail-family-christmas-photo-funny-christmas-pictures/ , https://thecottoncollective.com/christmas-mini-sessions-for-harvey/