fbpx
#MutiMit

A Lelkes Ásványbörzék születése

Milyen az, amikor valaki egész életében azzal foglalkozhat, amivel mindig is szeretett volna? Amikor valaki szenvedélyből dolgozik? Lelkes Andrással beszélgettünk, a Lelkes Ásványbörzék főszervezőjével, aki képes három hetekre is eltűnni a preparáló műhelyébe, hogy az ásványokból a lehető legszebb főkristályt hozza elő.

Hogyan lettél ásványgyűjtő-geológus? Hogy indultál el ezen az úton?

1989-ben diplomáztam geológusként. Imádtam ezt a szakmát, már egészen fiatalon érdekeltek az ásványok és a különböző geológiai maradványok – így nem is volt kérdés, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Moszkvában végeztem az egyetemet, ami akkoriban nagyon nagy mozgásteret adott nekem. Sok szakmabelivel hozott össze a sors az iskolai évek alatt, számtalan nemzetközi kiállításon/vásáron is ott voltam. Hazaérve a Magyar Állami Földtani Intézetben helyezkedtem el, de mivel a rendszerváltás következtében perspektívát vesztett a szakma, egy év után váltottam. 1990-es években már mint ásványkereskedő léptem a színre.

Nem lehetett könnyű itthon a 90-es években ásványkereskedőként. Te milyennek láttad?

Mozgalmas volt. Az 1990-es évek ásványos szemszögből az oroszokról szólt. Hatalmas kereslet volt az orosz ásványokra és mivel sok bányaváros volt/van kint, jómagam is nem egyszer kimentem ásványszerző körútra. A különböző ásványkiállításokon magángyűjtőktől is sokat vásároltam, amit aztán minisztériumi jóváhagyást követően tudtam hazahozni.

Összességében azt mondhatom, hogy a nehezebb idők ellenére nagyon sikeres voltam, ami egyrészt annak is volt köszönhető, hogy nemzetközi szinten benne voltam az „ásványos” közösségben. Másrészt szerepet játszhatott benne az a fajta elhivatottság tudat, amit én az ásványok iránt érzek mind a mai napig.

Számomra – ezt Zsófi, a lányom is tudja – egy preparálási folyamat olyan, mint restaurálni egy műalkotást. Ha sikerült megvennem/megszereznem egy ásványt, akkor én 3 héten keresztül ki sem jöttem a fürdőszobában kialakított preparáló műhelyemből. A preparálási folyamat nagyon sokat hozzá tud adni esztétikailag egy-egy ásványhoz, ha jól csinálják. Azzal, hogy az alapkőzetet egy hidraulikus törőgéppel megformáljuk, illetve a főkristályt különböző kémiai folyamatokkal előhívjuk a nyers kőből, valahogy az egész ásvány harmonikusabbá válik. Akkor mutatja meg igazán a szépségét.

Ha ennyire szereted az ásványkereskedői lét szépségeit, akkor hogy lett belőled végül kiállításszervező?

2000-ben egy öt éves egészségügyi kényszerpihenő után nem tudtam folytatni olyan aktívan a kereskedői vonalat, viszont tudtam, hogy továbbra is az ásványokkal szeretnék foglalkozni. Ezen időszak alatt is megőriztem a kapcsolatomat a magyar ásványbörzékkel és a kiállítókkal, amelyikre állapotom engedte személyesen is ellátogattam. Az itt ért impulzusok és a nemzetközi tapasztalataim azt sugallták, hogy Budapest is megérett egy igazi/nagyobb ásványbörzére.

És miért pont a Lurdy Rendezvényközpontra esett a választás?

A Lurdy Bevásárlóközpont bejáratott rendezvényhelyszín volt, már akkoriban otthont adott a Macskakiállításnak így tudtam, hogy alkalmas egy nagyobb rendezvény befogadására. A bevásárlóközpontokban azért láttam nagy lehetőséget, mert hétvégenként eleve sok ember megfordul bennük – így úgy voltam vele, hogy talán olyanokhoz is eljuthat a börze híre, akik online vagy más helyeken nem találkoznak vele. Bár az összes budapesti plázát bejártam, végül a Lurdy magasan kiemelkedett adottságaival.

Milyen kitűzött céllal indultál neki az első Börzéteknek?  

2009 novemberében rendeztük meg az első ásványbörzénket. Első és legfontosabb célunk az volt, hogy minél több emberhez eljusson a Börze híre, és hogy egy olyan eseményt, családi programot hozzunk létre, ahol a látogatóknak lehetőségük van arra, hogy közelről megismerhessék az ásványokat.

Mi volt a legnagyobb kihívás az első börze szervezésében?

Mivel akkoriban nem volt külön marketingre büdzsé, a szórólapozástól kezdve a plakátolásig mindent én, illetve családi, baráti segítséggel intéztem. A szórólapokkal szerencsénk volt, hogy még pont elkaptuk azt az időszakot amikor működött. Ma már ez sokkal nehezebben menne.

És hogy sikerült?

Nagyon jól. Rengetegen jöttek.

Már lassan 10 éve szervezel ásványbörzéket. Mi a védjegyeteket?

A Lelkes Ásványbörzék védjegye a minőség. Komoly szabályozásnak és minőségi elvárásoknak kell a kiállítóknak megfelelniük. Sajnos, mint az élet minden területén, vannak, akik szeretik ezeket a szabályokat áthágni és pusztán anyagi célok vezérlik. Az ásványpiacon nemzetközi szinten ma már sok a műtermék, aminek kiszűrésére nagyon odafigyelünk. A börzéink ideje alatt ingyenes drágakő meghatározást is igénybe vehetnek a látogatók, ami szintén a minőséget hivatott biztosítani.

LA2sAhogy mi látjuk, két tábora van a börzére látogatóknak: az ásványgyűjtők és az ásvány-kedvelők (pl.: ékszerkedvelők). Mennyiben változott az évek során a Lelkes Ásványbörze látogatói bázisa?

Látogatók szempontjából inkább Pest és Buda viszonylatában vizsgálnám a kérdést. Azt lehet mondani, hogy a MOM Sportban lévő börzék inkább szólnak az ékszerekről, mint az ásványokról, a Lurdy viszont pont fordítva.

A folyamatosan változó vásárlói/látogatói igények is formálják a börzéinket. Régebben, az 1990-es években a natúr, nem feldolgozott ásványok voltak keresettek, ma már jellemzően a csiszolt marokkövek, ékszerek azok, amik jobban szólnak. Másik érdekes tendencia az utóbbi öt évből a gyógyító köves, ezoterikus, spirituális kiállítók igénye. A látogatók keresik őket, kíváncsiak a különböző kövek energetikájára, jótékony hatására.

Ezen igények mellett próbálok arra figyelni, hogy a kiállítóink 15-20%-a natúr ásványkereskedő legyen. Számomra nagyon fontos, hogy minél több emberhez eljuthasson az ásványok szeretete.

A Lelkes Ásványbörze ma már családi vállalkozás. Az ásványok iránti szenvedélyed megfertőzte a feleséged, lányod is, vagy inkább praktikus okok vezettek el ehhez a döntéshez?

Igazság szerint kénytelen voltak (csak viccelek 🙂 ). Julcsi a feleségem a szervezésben, a reklámban és különféle adminisztrációs munkában rengeteget segít. Zsófi, a lányom, marketing- és kommunikációs szakemberként viszi a Börzénk social média oldalait. A Facebookon és Instagramon is szépen növekszik a közösségünk, ami mind-mind az ő érdeme.

A kis családi magon kívül külső támogatóink is vannak, akik hasonló lelkülettel tudnak részt venni a Börzéink szervezésében. Ott van például Vízer Gabi, aki a legelső börzénktől kezdve velünk van, vagy Bartók Józsi, a Telkimanónk, aki jellegzetes karakterével akár a Börze kabalafigurája is lehetne. Továbbá megemlíteném Kapuvári Katát is, aki az áprilisi börzénkben jelentős szerepet játszik, hisz a Geo Napok* szervezését fogja össze. Állandó segítőink még dr. Fekete Andrea, honlapunk szerkesztője, illetve Kelemen Tamás a mi kis mindenesünk.

Nemzetközi szinten több ásványbörzét látogatsz. Melyik a kedvenced? Miért?

Nem nehéz kérdés: a tucson-i ásványbörze. USA déi határán, Arizona második legnagyobb városában már több mint 50 éve szervezik; és jellemzően 1 hónapig tart, közel 60 helyszínnel. 1993 óta minden évben ott vagyok, az életem része lett. Egyrészt szakmailag is igen jelentős rendezvény, fontos, hogy lássam mi történik a világban, másrészt annyi ismerősöm van mindig kint, jó velük találkozni. Ott töltődöm fel, ez az egyetlen luxus az életemben.

A következő ásványbörzétek decemberben lesz, közel a karácsonyhoz. Milyen ásványt ajándékoztál már karácsonyra? Szerinted szoktak az emberek natúr ásványt ajándékozni?

Zsófinak, a lányomnak, egyik karácsonyra adtam egy hegyikristályból faragott gyíkot. Igazán mesés darab! Kimondottan nyers ásványt csak gyűjtői körben szoktam az emberek ajándékozni, ami népszerűbb azok inkább a marokkövek és a különféle dísztárgyak.

A megszokott állandó programok mellett a karácsonyi Ásványbörzére (december 7-8-9.) készültök-e bármilyen különleges, ünnepi programmal, meglepetéssel a látogatóknak?

A decemberi börzéinkre jellemzően más motivációval jönnek a látogatók. A karácsony közelsége mindig érezhető, egyrészről kevesebb a résztvevő a programjainkon, másrészről pedig van egy fajta tudatosság a látogatói jelenléten. Nagyon szép ékszerek, dísztárgyak, faragott ásványok vannak kint a pultokon – a látogatók inkább ezt keresik ajándékozási célzattal. Idén lesz egy szeretetszoba/befogadótér nevű helyiség is kialakítva, ami két részre lesz bontva: az egyik felében ezoterikus, meditációs témákat felölelő előadások lesznek, a másik felében pedig olyan gyógyítók (legyen szó fizikai vagy mentális problémáról), akik a börze ideje alatt ingyenes kezeléseket nyújtanak a látogatóknak.

Jövőre lesz 10 éves a Lelkes Ásványbörze. Készültök a jubileumra?  

Ötletből nincs hiány, de egyelőre még teljes figyelemmel a decemberi Börzénk előkészületein munkálkodunk. Ez lesz a 20. Lurdy Ásványbörzénk, ez is jubileumi. Sok mindenen dolgozunk, elképzelhető az is, hogy rendszeres látogatóinknak kedvezőbb jegykonstrukcióval állunk majd elő, de erről mindenkit időben fogunk tájékoztatni a honlapunkon és a Facebookon is.

Dió


*A Geo Napok az ásványbörze szakmai profilját hivatott képviselni. Ennek során a geológiát és a földtant szeretnék közelebb hozni a gyerekekhez és a felnőttekhez. (forrás: asvanyborze.com) Rendszerint minden évben az áprilisi Lelkes Ásványbörzével együtt kerül megrendezésre.

Related posts
#MutiMitTanulsz

A fizikai tapasztalás útján a boldogság felé: Ébredj rá a szenzoros fizikai w1-szint szerepére az életedben

2021 őszén kezdtem meg integrál pszichológiai tanulmányaimat az Integrál Akadémián. Így a…
Read more
#MutiMit

Negura cooking - All day breakfast japán módra

Bár Dió kettünk közül a nagyobb szakács, erre a programra gimnáziumi barátnőm Andi hívta…
Read more
#MutiMit

Brené Brown, a teljesszívűek hírnöke

Miért félünk a sebezhetőségtől? Kik a teljesszívűek? Brené Brown a 2010-es TedxHouston…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük