fbpx
#MutiMitFilm, színház

Párizs füstös éjjele

Decemberben több ízben is értek meglepetések, életemben először cirkuszba is eljutottam – így 24 éves fejjel mesés volt Dima karácsonya –, s megannyi élményben volt részem. Utóbbihoz hozzáadott a Recirquel Újcirkusz Társulat is, akinek előadására jegyet váltottam a hó utolsó előtti napjára.

Nem volt szerencsém még a Társulathoz, de kultúrarajongóként már nagyon régóta szerettem volna őket élőben megnézni. 30-ára a Non Solus volt meghirdetve, mely a lelkek ősi egységét, az emberi lét mélységeit jeleníti meg egy táncos duett formájában (Illés Renátó és Zsíros Gábor előadásában). Megfogott a történet, s koncepció, épp ezért már nagyon vártam, hogy eljöjjön a Cirkusz éjszakája.

Müpában már többször voltam, s nagyon szeretem a hangulatát, így karácsony körül meg ha lehet mondani, még jobban “kitettek magukért”. December 4-31. között egy új mobil helyszínnel bővültek ki, a Müpa Kultúr Kültérrel, ahol helyet foglalt egy igazi nagy cirkuszi sátor is, amelyben az újcirkuszi előadások mellett számos gyerekműsor és könnyűzenei koncert is megtekinthető volt.

A meglepetés

December 30-án délelőtt a honlapon a következő üzenet fogadott: a Non Solus előadás elmarad – sérülés miatt –, ám helyette a Társulat az egyik legsikeresebb előadásukkal, a Párizs Éjjellel, kárpótolja a nézőket (ráadásul a Müpa Sátorban!).

Pár percnyi csalódottságomat a Párizs Éjjel előadásának intrója abszolút elűzte:

Párizs 30-as éveinek perzselő varietévilága? Fülledt erotika, tiltott vágyak? Az előadóművészek és a nézők közötti távolság eltűnik azáltal, hogy a színpad közelében lévő (kellék)asztaloknál is le lehet ülni? Ez igazán ígéretesnek hangzott!

Az előadás

A Müpa Sátor megközelítése nem okozott különösebb fennakadást, s a jegykezelők is teljesen rugalmasan és gyorsan segítettek bárkinek, akinek szüksége volt a helyfoglaláshoz, vagy kérdése volt az előre megváltott eredetileg Non Solusra szóló jegyével kapcsolatban.

Mikor odaértünk szerencsére még volt üres asztal a színpad mellett – holott a nézőtér egy része már majdnem teljesen betelt –, így izgalommal és kíváncsisság fűtve a bejárathoz legközelebb eső kellékasztalnál foglaltunk helyet. Gondoltuk, mi bizony hagyjuk magunkat bevonni Párizs fülledt éjszakájába!

Maga az előadás fantasztikus volt. Életem egyik legjobb élménye, és meglepetése volt a Párizs Éjjel. Az előadók nagyon sok emberi érzést meg tudtak jeleníteni a színpadon, legyen szó könnyed kacérságról, párkapcsolati hullámvölgyekről, fájdalomról, szerelemről… Mindezt atristákon, kötéltáncon, zsonglőrökön, légi akrobatikákon keresztül.

És bizony, a müpa oldalán található leírásban ígért asztalon táncolás nem üres ígéret volt, többször is közvetlenül mellettünk, előttünk zajlottak jelenetek, az asztalon handstandozva vagy épp akrobatikus elemeket bemutatva! Más asztalnál a nézőket olykor egy kis kacér játékba is bevonták egy-egy kóstoló formájában.

Párizs

Mintha a vizuális látványorgia nem lett volna elég, a zenekar lenyűgöző játéka még kifejezőbbé tette a megjelenő mozdulatokat, s érezhetővé, pezsgővé tette nekünk Párizs utcáit, hangulatát. Már csak a zene által is be lehetett vonódni az előadásba.

Az előadás végén kétszer is visszatapsoltuk a táncosokat, s mindannyiszor a közönségen szétnézve elégedett és mosolygó arcokat láttam – ez bizony egy remek este volt! Köszönjük!

Képek forrása: jegy.hu, revizoronline.hupa

Related posts
#MutiMit

Brené Brown, a teljesszívűek hírnöke

Miért félünk a sebezhetőségtől? Kik a teljesszívűek? Brené Brown a 2010-es TedxHouston…
Read more
#MutiMitKönyv

Storytelling - A történetmesélés ereje, könyvajánló

Sokak számára a történetmesélés csak egy trendi buzzword, amit kötelező beépíteni ha…
Read more
#MutiMitKönyv

TACIT

Nagyságrendekkel jobb élet? Gondolkoztál már rajta hogy milyen lenne? Na és, mi tart vissza…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük