Történt vala egy kisebb találkozásom a 20. század egyik legjelentősebb festőjével (nevezzük Picassónak, csupán a rend kedvéért), mikor is a bevezető csarnokban munkásságának lényeges pontjait csoportosító falon az a szó fogadott, hogy odaliszk. Na, de mit is jelent?
Bizonyára sokatok találkozott már hasonló helyzettel, hogy egy számára ismeretlen, már-már más bolygóbelinek tűnő szót olvasott, amit úgy lányos zavarában nem is igazán tudott hova tenni. Ezen fajok kedvenc búvóhelyei a különféle szakkönyvek megrágott és olykor már megsárgult lapjai.
Intelligens Y-generációsként persze félvállról odahányhatnám, hogy minek is olvassak szakkönyvet, mikor ott a Zinternet csodálatos, mély (olykor feneketlennek tűnő) csodavödre – mely főleg a Google gyorskereső segítségével pikk-pakk megadja a megfelelő választ az élet nagy kérdéseire.
Rákeresve az ismeretlen szavamra, első oldalon rögtön a wikiszótár, a kislexikon, idegen-szavak-szotara, meszotar, odaliszk.szojelentes, terebess, idegen-szavak, wikipedia és egy az előbbieknél sokkal figyelemfelkeltőbb „A hárem izgalmas világa” című ma.hu cikk rohan a segítségemre. A szó misztikumát mi sem jelzi jobban, mint hogy az említett oldalakon található jelentések között különösebb eltérés nem olvasható, röviden háremhölgyet jelöl. (Egyértelműbb szavak esetén meglepő, de gyakoribb az eltérő meghatározás…)
No, de nem mindig vagyunk ilyen szerencsések. Sőt. Az offline világ termékeit (is) fogyasztó, szélesebb olvasóközönség nagy része mély meggyőződéssel állítja, hogy az internet különböző, eltérő (sokszor téves) információkat közlő adatkupac, mely kellő idő- és energiaráfordítással tud csak igazán hasznos lenni. Úgyhogy ők inkább maradnak a szakkönyveknél – így egy ismeretlen szó esetében is előbb csapják fel a Larousse Nagy Enciklopédiát vagy a Révai összest.
Én valahol a kettő határmezsgyéjén táncolok, el is mondom, miért.
Szakkönyvet olvasni kell. Már-már kötelező. Habár az internet gyorsaságával és frissességével nem vehetik fel a versenyt, mégis olyan alapokat fektetnek le, amire egyébként a háló világa is épül. Nem beszélve arról, hogy mondjuk az adott szakma, amit tanulunk, végzünk, nem tegnap kezdett el felvirágozni, hanem évekkel ezelőtt. Olvasni azért is kell őket, hogy megértsük, jobban átlássuk azt a nagy fejlődési spirált, ami az utóbbi években rohamosan felgyorsult – legyen szó bármelyik területről. Én kommunikációt tanultam, tanulok főiskolán, s a reklámszakmában dolgozom. Polcom ékei a Magyar Stilisztikai Lexikon; A rábeszélőgép; Média, kultúra, kommunikáció; A tömegkommunikáció elmélete; Digitális éden és Rosengren írásai. Már-már mondhatni unalomig ismert tézisek vannak benne, mégis ahhoz, hogy lássam, a most miből és hogyan lett, itt vannak. Bármikor időutazhatok.
A szomorú inkább az, hogy egyik sem mai darab. A gamifikációról, AR-ről, Growth hackingről – csak pár olyan trendet írva le, ami 2016-ban igazán dübörög – kevés szakkönyv (ha egyáltalán) íródik magyar nyelven. Azokra ott vannak a külföldi (legtöbbször angol nyelvű) olvasmányok.
Belemerülve a szakkönyvek tengerébe azonban az is fontos, hogy a felmerült téma felderítésére releváns, megbízható és hiteles forrást találjunk. Ez egy nehezebb művelet, főleg ha mondjuk az ember a Főváros Szabó Ervin Könyvtárban végignéz akárcsak a média részlegen: két hosszabb, dupla oldalú polcos szekrény várja a kommunikációval foglalkozó érdeklődőket. A választáson az érdekesebbnél érdekesebb címmel ellátott, ásítozó, polcon elnyúló könyvek hada nem igazán segít. Nem egyszer jártam úgy, még nebulókoromban, hogy a hangzatos cím vagy akár a tartalom elolvasását követően az épületet 10-12 könyvvel hagytam el. Aztán elolvastam belőle kettőt, mert otthon egy lazább beleolvasást követően rájöttem, hogy a legtöbb
1.) nem ad hozzá a meglévő ismereteimhez
2.) olyan száraz a megfogalmazása, hogy minden egyes oldalért megizzadok
3.) köze nincs a keresett témámhoz.
Ma már rutinosabban járok el. A kérdéses probléma esetén keresek egy már általam olvasott szakkönyvet, megnézem a bibiliográfiát (bizony, ilyen is van, méghozzá a könyvek legvégén… igen, pont az a rész, amit mindig egy elegáns mozdulattal csak továbblapozol. Igen-igen, Te is – kár szépíteni, tudom, hogy így teszel.). Ha van olyan cím, ami esetleg továbbvihet arra a témára, amit épp keresek, azt kiírom egy papírra vagy beleírom a filofaxomba. Következő lépésként rákeresek interneten, mit írnak róla webes szakcikkek, kritikák, általában a moly.hu-t is felkeresem plusz értékelésért, véleményért (mennyire fogyasztható, élvezhető stb.). Ha a netes találataim megerősítenek a könyv választásában, akkor adok neki egy esélyt – s így a következő könyvtártúrám alkalmával felkeresem a polcon.
Persze előfordul olyan is, hogy a bibliográfia nem segít. Ilyenkor az internetre támaszkodom könyvkeresésben (hasonló metódussal, tehát vélemények, kritikák olvasásával), vagy a könyvtár zsúfolt polcai előtt próbálom megtalálni a szerencsém. Azért nem teljesen reménytelenül, hisz’ minden területen van egy-kettő szaktekintély, akivel nem nagyon lehet mellényúlni, így akár ezen a vonalon is érdemes elindulni, vagy továbbmozdulni.
Szeretném eloszlatni azt a sztereotípiát, miszerint minden szakkönyv száraz. Vannak könyvek, melyek nehezebb nyelvezettel íródtak, s igen, ha én leemelnék egy biosz szakkönyvet, a legnagyobb jóindulattal is bealudnék a második oldalnál, vagy elmerülnék a képekben, mint egy kisiskolás. Véleményem szerint egy szakkönyv se száraz annak, aki az adott témában eléggé jártas, olvasott. Én még nem olvastam unalmas média könyvet – pedig higgyétek el, nem egy írás van az olvasott szakirodalmaim közt. A kulcsa szerintem az, hogy tudni kell bánni velük. Ezek nem regények, nem is kell tőlük vérbőséget és lázas izgalmat várni. Nem szabad falni őket.
Nálam alapfelszerelés, ha egy szakkönyvet olvasok: kis jegyzetfüzet, post-itek, jelölőcímkék, toll. Ezek nélkül neki sem kezdek. Kiírom a fontosabb neveket, dátumokat, fogalmakat, a jelentősebb gondolatokat pedig becímkézem, hogy tudjam hova kell visszatérnem, ha újra szükségem lesz rá.
A könyv befejezését követően a jegyzetek aránya dönt az esetleges vásárlásról. Amennyiben megütik a kritikus szintet, úgy célba veszem az egyik közeli könyvesboltot, és beruházok egyre. Mert egy jó szakkönyvnek a polcon a helye. Ahogy az enyémen is, úgy a tiéden is.
Képek forrása: wikipedia.org, pexels.com; a kiemelt képet Nikának köszönhetem.